A kiskutya egyfolytában sír a műtét után

A kiskutya egyfolytában sír a műtét után. Amit az orvos ezután tesz, az igazán szívből jön!

11,170 olvasta

Meesha-t szörnyű állapotban szállították be az egyik állatmenhelyre. A kutyusra az egyik legjobb orvos kezébe került, mégse tudhatta mi fog vele történni. A történet az Egyesült Államokban, Baltimore-ban található legnagyobb menhelyen, a Barcs Animal Shelter-ben történt. A cégnél egy csoport önkéntes csak arról gondoskodik, hogy a hozzájuk beérkező állatok a megfelelő ellátást kapják.

Meesha is megkapta a neki járó figyelmet, még a műtéte után is támogatták őt. Miután felébredt és elmúlt az altató hatása, a kutyus hangos sírásba kezdett és remegett, hiszen érezte, hogy valami megváltozott benne. A kiskutya nagyon félt, ezért az őt megoperáló orvos, Dennis Moses felvette a kezébe és egy csendesebb helyre sétált vele.

Ekkor ringatni kezdte és próbálta őt megnyugtatni. Ha nem lettek volna ott az önkéntesek, akik felvették az egészet, nem lehettünk volna szemtanúi ennek a gyönyörű pillanatnak. Dennis mindent tőle telhetőt megtesz, hogy megnyugtassa a kis Meesha-t: puszilgatja és halkan beszél hozzá. Ennél jobb kezekbe nem is kerülhetett volna… :)

Mi a véleményed?