A ló épp világra hozta csikóját

A ló épp világra hozta csikóját, de ami ezután történik az sokkolja a gazdáját!

7,409 olvasta

Jenni és Guy nagyon boldogak voltak, amikor szeretett lovuk (Daisy) vemhes lett. Daisy már 7 nappal túl volt a kijelölt időponton és végre elérkezett az ellés ideje. Gyorsan be is néztek az istállóba és pont akkor érkeztek, amikor a kiscsikó a világra jött. A lónak hatalmas volt a hasa és a pár elgondolkodott, hogy ez a csikó elég kicsi ahhoz képest, hogy Daisy-nek mekkora volt a pocakja.

De teljesen lekötötte őket a kiscsikó, akinek a Don Qiuxote nevet adták. Azt várták, hogy mikor fog lábra állni, azonban ekkor Jenni észrevett valami nagyon különlegeset. Úgy tűnt, hogy nincs minden rendben Daisy-vel és mikor közelebb ment, csak ekkor vette észre, hogy a lónak bizony ikrei lettek.

Jenni gyorsan szólt Guy-nak, hogy segítsen kihúzni a kiscsikót és szótlanul figyelték, hogy él-e. Szerencsére minden rendben volt, a második csikó is egészséges volt. A másodszülött csikó harántfekvésű volt, ezért kellett egy kis segítség neki, de megszületése után ő már azonnal lábra akart állni. Ő a Duett nevet kapta. Kicsit gyengébb, mit a testvére, de azonnal megmutatta, hogy kemény fából faragták. Oszd meg barátaiddal a cikket, ha szerinted is csodálatos állatok a lovak.

Mi a véleményed?