01

Az anyadisznó majdnem belehalt a szülésbe. De erre a meglepetésre senki sem számított!

3,586 olvasta

Emma, az anyadisznó már vemhesen került mostani családjához, de sajnos nem örvendett túl jó egészségi állapotnak. Az előző gazdája egyáltalán nem törődött vele és az sem foglalkoztatta, hogy Emma kismalacokat vár. John Chester azonban minden tőle telhetőt megtett az egészségéért, de csodát ő sem tudott művelni. Elérkezett a szülés napja és Emma a farm összes lakóját meglepte.

Szerencsére a szülés közben semmi komplikáció nem lépett fel, így sikeresen világra hozott 13 makk egészséges malacot. De a koca állapota nagyon legyengült, hőemelkedése lett és még az ételt is visszautasította. Ezen felül a tejtermelése is leállt. John és családja mindent hajlandó volt megtennie Emmáért, ezért úgy döntöttek elválasztják tőle a malacokat.

Ezután folyékony táppal próbálták őt etetni, de csak feküdt és szomorkodott, hogy nincsenek körülötte a kicsinyei. Pár nap múlva úgy döntöttek, hogy visszaengedik hozzá a malacokat, hátha ők új életet tudnak lehelni az anyjukba. Szerencsére a malacoknak köszönhetően Emma új erőre kapott és újból evett, még kicsinyeit is elkezdte szoptatni. Ezer köszönet a családnak, mert nem minden ember küzdött volna egy disznó életéért!

Mi a véleményed?